A Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény - skanzen

A XVIII. században indult meg a török időkben elnéptelenedett, és legeltetéssel hasznosított puszták betelepülése. Előbb ideiglenesen lakott szállások, majd tanyák épültek a város környéki pusztákon. Az 1900-as évek legelején már igen jelentős a tanyai lakosság aránya, példaként említhetjük Hódmezővásárhelyt, ahol a népességnek csaknem 40 százaléka számított ekkor tanyán élőnek.
A mezővárosi-tanyai megoszlás indokolta, hogy e kétfajta életvitel, paraszti kultúra változatait mutassa be az ópusztaszeri Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, kiegé­szítve a köz- és a közösségi élet tipikus helyszíneivel.

Tanyai iskola

Elsőként, mindjárt a múzeumfalu főutcájának kez­detén a közeli Pusztaszer árpádhalmi tanyai iskolájá­ban ülhet század eleji padba a vendég. A száz évvel ezelőtti népiskolai törvény előírásai szerint kialakított tanteremben osztatlan tanítás folyt. Együtt tanultak kicsik és nagyok, sőt, a kor szoká­sa szerint felnőtteknek is tartottak benne előadáso­kat, egészségvédelemről, a gazdálkodás kérdéseiről. Minthogy templomépítésre kevés tanyaközpont ál­dozhatott, e tanyai iskolák a vallási élet színterei­ként is szolgáltak. Mellőlük elmaradhatatlan volt a kereszt és a harang, amelyek a tanyai gazdák adományaiból állíttattak. Aki kíváncsi, milyen lehetett az egykori nebulók élete, részt vehet a „Volt egyszer egy oskola" elnevezésű tanórán, ame­lyet felnőtt és gyerek csoportoknak egyaránt ajánlunk.

Szegedi tanya

Az iskolával szemközti tanyai porta eredetije egykor a szegedi határban állt. A XIX. század kö­zepére jellemző szoba - konyha - szoba - kamra osztású ház homokon gazdálkodó család két generációjának adott otthont. A mintaként kiválasztott mórahalmi tanya lakóépületének pontos mása épült meg Ópusztaszeren, ügyelve arra, hogy még az építőanyagok kora is megegyezzen a rekonstruált épület korával. A tanya és belső berendezése az 1900-as évek elején tipikus családmodell - korosodó szülőkkel együtt élő családos fiuk - otthonául szolgált. A lóistállóban a szénatartó fölé priccset eszkábáltak, ahol kisparaszti gazdaságban a legényfiú éjszakázott. Az istállóval egy födél alá épült kocsiszínben a mezei munka eszközeit tartották. Az 1910-20-as évektől itt állt a féderes „nagyatádi kocsi" is, ami a homoki parasztok piacozó és ünneplő kocsija volt. A tanyához kb. 15 holdas állattartó, nö­vénytermesztő, önellátó, de piacra is termelő gazdaság tartozott, szőlőt és konyhakertet ennek az életvitelnek a szem­léltetésére telepítettek a tanyához.
A Szeged-környéki híres fűszernövény, a paprika szárítására használatos góré - ahol a füzérek eső­től védve szikkadhattak - Domaszékről került a tanya udvarára.

Széldarálók

A szegedi tanya mellett áll a mártélyi és a mindszenti ha­tárból áttelepített két széldaráló, a szomszédos erdőből kilátszik a nádtetős juhhodály.

Szentesi tanya

A következő tanyát, amely a XIX. század végéről való, Szentes-Magyartésről telepítették az emlékparkba. Kint, az udvar közepén gémeskút ágaskodik vályú­val. A házzal szemben a hármas rendeltetésű ól áll, disznó, tyúk és liba nevelkedett benne. A vályogfalú kerekól jellegzetes melléképülete a szentesi tanyának. A gabonatermesztő-állattartó (külterjes) gazdaság lakóépületébe lépve a vendég rög­tön látja, hogy református család hajlékában van. A nádtető alatt egy födél alá kerül a szoba, a konyha, a kamra, az istálló s még a kocsiszín is. Deszkaoldalú ereszet épült a bejárati ajtó elé, ami napközben mindig nyitva állt, hiszen a pitvarnak mondott konyhában sem ablak, sem üveges ajtó nem volt. A tűzhely itt már rakott, nem füstöli tele a konyhát. Lekvár- és szappanfőzés­re, disznóvágáskor és nagymosáskor vízmelegítésre a rézüstöt használták. A szoba is tele célszerű bútorok­kal, földje tapasztott-mázolt.

Olvasókör

A szomszédos épület a Hódmezővásárhely hatá­rából áttelepített, egykor az 1890-ben alakult Pusztafeketehalmi Olvasóegylet székháza. A tanyai olvasóköröket azzal a céllal hozták létre, hogy a várostól távol lakóknak művelődési, szórakozási lehetőséget teremtsenek. A 150-200 személyt befogadó terem alkalmas volt műkedvelő előadások, bálak, társas vacsorák meg­rendezésére. A nagyterem mellett volt az ivó, ahol az iccés italt mért a vendégeknek. Később ezt a falat elbontották és az italmérés a jelenleg is látható kony­hából történt. A ház végén található a gondnok szerény szoba-konyhás lakása, aki az ingyen szállásért takarította, gondozta az épületet. A vendégek szolgálatában állt az udvaron látható kemence-katlan és a kuglipálya is.

Csongrádi halász háza

Az olvasókör előtt található az egykori halászok világát bemutató csongrádi porta. A vízenjárók ma már védett, csongrádi Belsővárosában, a Gyík utca 16. szám alatt ma is áll az a mintaépület, mely nem ütött el számottevően a földműves családok házaitól. A boltíves pitar, a szabadtűz, a kemence, a szoba, a halászszerszámokat is tároló kamra érzé­kelteti: a halászat nem számított bőséges kenyérkere­setnek. A halász családja rákényszerült, hogy a ház körül veteményest gondozzon, szőlőt műveljen, nyáron el­járjon aratni, csépelni, a férfiember kubikusnak áll­jon. A halat jobbára azért fogták, hogy a piacon eladják - legfeljebb az apróhalat főzték, sütötték meg.

Iparos műhelyek

Az utca túloldalán egy Hódmezővásárhely határában, a XIX. század végén épült kovácsműhelybe nézhet be a láto­gató. Az önellátó parasztgazdaságoknak kovácsra, bog­nárra, szíjgyártóra a tanyavilágban is szüksége volt. Műhelyeik a forgalmasabb utakhoz települtek, s velük együtt gyakran más iparos, kézműves is dolgozott. (Mivel itt az iparos műhelyek be­mutatása volt a cél, e telken a lakóházat és mellék­épületeit elhagyták a tervezők.)

Kocsigyűjtemény

A műhelyek mögött álló kocsiszínben a környéken használt szekereket, kocsikat, kordékat tekintheti meg a látogató.  (Talán nem mindenki tudja, hogy az ökör vontatta négykerekű a szekér, s mindent, amit ló húzott, ko­csinak neveztek!) A dorozsmai és a szegedi kocsigyártók a század­forduló táján alakították ki a festett kocsiknak azt a fajtáját, melyet rugóval (féderrel) láttak el. Elől-hátul bőrüléses, így személyszállításra, a hátsó ülést ki­emelve teherhordásra is alkalmas volt. Ezt széles körben „nagyatádi kocsi"-nak nevezték, és a módos gazdáknak díszesebb kivitel járt. A gyűjtemény különleges darabja a szege­di Hodács Andor kocsigyárában 1939-ben készült „szandlaufer" és a budapesti Kölber-féle kocsigyárnak egy 1928-ban készített hintója, mely 1950 előtt a csongrádi polgármester „szolgálati járműve" volt.

Makói porta

A Dél-Alföld megint más tájékára jutottunk a szomszédos portán. Itt a makói hagymatermesztők polgárosodásának tipikus jelei fedezhe­tők fel, hiszen a hagymatermesztés Makón és környékén az elszegényedett, zsellérsorba süllyedt családoknak a felemelkedés esélyét adta meg a XIX. század végén. A ház mintájául a Diós-família makói otthonát választották a telepítők, amely az Aradra vivő főúton található. A többszöri tulajdonosváltás itt fokozatos korszerűsítést, át­építést eredményezett, így lett cseréptetős, hajópad­lós, konyhája cementlapokkal burkolt, udvara téglá­val kirakott. Nincs már szabadtűzhely, a helyiségek pingáltak, az utcai ablakokat spaletta takarja, de a leg­szembetűnőbb változás, hogy a bútorok fényezettek.
Az ágyakat a falhoz, egymás mellé állítják, és a plüssta­karós cimbalom is a polgári jómód jele. Ami megmarad a régi házból, az a szülők festett bútorain, cseréptárgyain kívül csak a boglyakemen­ce, ami fölött télen szárad a dughagyma. A nemzedékek átalakuló szokásait szemléltető lakóházat a gazdasá­gi udvar melléképületei és a hombár, kotárka, tyúkól, gyökérmosó, gémeskút, füstölő, árnyékszék és disz­nóól egészítik ki.

Napsugaras ház

A Dél-Alföld népi építészetének híres ele­me, a napsugaras oromdísz ékessége a szeged-al­sóvárosi paprikatermelő család házának. Szorgalmas törpebirtokosok, 2-3 hold paprikaterméséből élő kis­parasztok világa született újjá a szegedi, Pásztor utca 63. számú ház emlékparkbeli párjával. Ere­detije a várost romba döntő nagyárvíz után, a Szegedi Királyi Biztosság típusterve alapján készült. A kiállítás a XIX.-XX. század fordulójának építészeti és lakáskultúráját, illetve a paprika ­termesztésének és feldolgozásnak a munkaeszközeit mutatja be. Ereszalja (téglaoszlopos gangja) a fölfűzött paprikacsövek szikkasztására szolgált.

Szatócsbolt és pékműhely

A készruhán és a lábbelin kívül alighanem min­dent árultak a falusi szatócsok. Az utcavégi, sarki épület eredetije a ma Szegedhez tartozó Tápén állt. A két világháború közti évtizedek jellegzetes köz­szükségleti cikkeit kínálta benne általában a kereskedő-tulajdonos felesége. A tápéi Fodor Dávid - pék­mester lévén - 1939-ben saját műhelyéből bővítette az árukínálatot. Az emlékparkbeli szatócs bolt természetesen mű­ködik és a pékségben is lehet kapni friss péksütemé­nyeket.

Községháza

Átellenben a tömörkényi községháza (1896) eklektikus épülete zárja a mezővárosokra jellemző ut­casort. A XIX-XX. századi közigazgatás do­kumentumait bemutató válogatás adja a skanzenbéli községháza kiállítását. A községi bíró és az adóhivatal szobáját a XX. század első felének jelleg­zetes hivatali bútorzatával rendezték be. Az épület másik szárnyában községi postahivatal és pos­tatörténeti kiállítás látható, amely bemutatja a postaforgalom és a távközlés fejlődését. A községháza melléképületében eredeti borbély­műhelyt és „hölgyfodrászatot" talál a vendég, mellette működik a skanzen fazekas műhelye. Az épület végében álló nádtetős színben áll a „vörös postakocsi". A tűzoltószertár is itt kapott helyet - képet adva az önkéntes falusi tűzoltó­egyletek tevékenységéről, technikai fölszereltségéről.

Szentesi malom

A Szentes melletti, dónáti tanyaföldről átköltözte­tett szélmalom vitorlái ma már nem zúgnak. Eredeti helyén a négyszintes malom 1867-től őrölt. Földszintje a „lisztespad", efölött van a „kőpad" két őrlőpárral, majd a „sebeskerékpad" és legfölül a „nagykerékpad". Ipari műemlék az 1950-es évek óta.

Mezőgazdasági gépgyűjtemény

A kiserdő felé haladva az út a mezőgazdasági gépgyűjteményhez vezet. Legféltettebb darabja az 1893-ban készült gőzmobil, amellyel - párba állítva - az uradalmak hatalmas földtábláit szántották. (A gőzmobilra szerelt csörlő drótkötéllel vontatta az ekét a föld egyik végétől a másikig.) Emellett a gépgyűjtemény a paraszti gazdaság jellegzetes eszközállományát mu­tatja be.

Vasútállomás

A keskeny nyomtávú gazdasági vasút egy jellegzetes, század eleji állomása előtt álló szerelvény a gépgyűjtemény részének is tekinthető, de úgy is felfogható, mint amin - egyelőre gon­dolatban - elindulunk fölfedezni az alföldi táj erdeit, természeti értékeit.

Erdészház

Továbbhaladva a tornácos erdészház hívogatja a vendéget. A Bács-Kiskun megyei, pirtói erdőkerület imrehegyi erdészházában természetvé¬delmi kiállítás tablói mutatják be a – Homoki Nagy István „vadvízországi” filmjeiben megörökített – Fehér-tó megóvásának történetét. Külön termet ka¬pott a homoki erdők élővilágának a bemutatója, egy másikban a Tisza hullámterei mutatkoznak be. Az erdészház mögött, a szabadtéri erdei tanterem¬ben gyakran telepednek le diákcsoportok, de alkal¬mas ez a hely – a közelben levő főzőhelyekkel – kisebb rendezvényekre is. A tanterem mellől induló erdei tanösvény táblái természeti ismeretekkel gyarapítják a sétára vállalkozókat.