A Bor nemzetség szeri monostora

A középkor folyamán a térségnek igazi rangot a – valószínűleg – bencés monostor és templom adott, melynek legkorábbi elődje körül, a Tisza magas partján már a XI. században település virágzott. Minthogy királyi út mentén feküdt – mely a Balkánról Szegeden át Budára vezetett – erős gazdasággal bírhatott. Szer a XV. századra vámszedési és vásártartási joggal rendelkező, központi mezőváros lett. A törökök 1526-os átvonulását még átvészelte a település, ám a tizenötéves háború megpecsételte sorsát. A lakosság elmenekült, a törökök helyőrséget telepítettek a monostor maradványaiba. A XVI-XVII. század fordulójától már Puszta Szerként emlegették a területet. 1832-ben még biztosan állt a templom nyugati homlokzata és északi falmaradványa, amiről Pallavicini Ede festménye tanúskodik. A 19. század elején Katona József még egy zömök román kori tornyot is látott a lerombolt monostorból, „de mivel abba zsiványok és útonállók fészkelték magokat, és e temérdek síkságon, mintegy messze látó Hegy gyanánt szolgált, az emberi bátorságra való ügyelés a tornyot lerántatta.”

Az 1233-as beregi egyezmény az első hiteles írott forrásunk, amely az Ond vezértől származó Bor-Kalán nemzetség jelentős monostorát is megemlíti. Mivel a XII-XIII. század fordulóján élt e nemzetség talán legkiemelkedőbb alakja, Kalán pécsi püspök, aki III. Béla esztergomi udvarában a királyi kancellária vezetője és a kancellária megszervezője volt 1181 és 1183 között, ezért feltételezhető, hogy a XII. századi monostor jelentős építészeti változásai is neki köszönhetőek. Ezt a feltételezést erősíti az is, hogy a néhány, megmaradt faragványon felismerhető a királyi udvar építőmestereinek keze nyoma. Elképzelhető, hogy Kalán Párizsban tanult, ugyanis tudományosan képzett férfi volt. Diplomáciai feladatokat is ellátott, amiért a pápa érseki palliummal tüntette ki, amely kizárólag személyének szólt. 1186-ban került a pécsi püspökség élére, 1193-tól pedig Béla király Dalmácia és Horvátország kormányzójává nevezte ki őt. 1204-ben esztergomi érsekké választották, de ezt a hivatalt csak egy évig töltötte be. 1205. augusztus 1.-je után már újra Pécsett találjuk, amit egy 1205-ben kelt királyi oklevél bizonyít, ahol a méltóságnévsor Kalánt már csak pécsi püspökként említi. 1214-ben fogadalmat tett ugyan keresztes had vezetésére, de valószínűleg idős kora miatt – ekkorra már a hatvanadik évét is betöltötte – nem teljesíthette azt. Püspökségében 1218 végén bekövetkezett haláláig maradt. Anonymus, aki a boldogemlékű Béla király jegyzője, közvetlen kapcsolatot tarthatott fenn a pécsi püspökkel. Így válik érthetővé az is, hogy az általa írt Gesta Hungarorum 40. fejezetében kiemelt szerepet kapott (Puszta)Szer.

1882-ben Göndöcs Benedek címzetes pusztaszeri apát felkérte kora legnevesebb régészét, Rómer Flóris bencés szerzetest, hogy az akkor még hét méter magasra emelkedő romok területén folytasson ásatást. Ennek eredményeit már 1883-ban kiadta Pusztaszer és az évezredes ünnepély címmel. Az 1970 és 1976 között, Trogmayer Ottó vezetésével végzett kutatások idején a monostor felszíni maradványai az 50-es évek tudatos pusztításai miatt már nem voltak láthatók. A régészeti ásatások nyomán azonban feltárult a monostor több periódusban megépített temploma, amely leginkább a Borsod megyében található boldvai templomhoz hasonlíthatott. Az első templom egyhajós volt, kőből készült, melyet később homlokzati toronnyal és sekrestyével bővítettek. A XI. század végén a szeri egyházat csaknem kétszeresére bővítették, valószínűleg az itt megtelepedő bencés szerzeteseknek köszönhetően. A templomnak ekkor nyugati szentélye is volt, amilyet Magyarországon eddig csak Pannonhalmán tártak fel. A kerek, pillérszerű emelvény a templom közepén az egykori keresztelőmedence alapja lehetett. Később, Kalán püspök idejében a templom háromhajós bazilikává bővült, amelyet freskókkal díszítettek és márványpadozattal láttak el. Ekkor újjáépült a szerzetesi kerengő is: U-alakja zárt, belső udvart fogott körül. Ez az időszak a monostor fénykora. A tatárjárás után a monostor megújult, de épületei szerényebbek lettek, a védőfalat pedig mély árok övezte. A monostortól délre húzódó sávban feltárt mezőváros leletei azt igazolják, hogy a település a XVI. század végéig lakott volt.

A monostor 2007-től a Szobori búcsú helyszíne is. Az első, szeptemberi ünnepi alkalomra díjat alapítottunk, „Szer Üzenete” néven. Olyan magyar embereknek szánjuk, akik nemzeti összetartozásunk, azonosságtudatunk erősítésén munkálkodnak, akik közösséget teremtenek. A díj egy – a monostor kerengőjéből származó – íjas, ezüst pecsétgyűrű másolata, amely a templom közepén elhelyezett emlékművön is látható.

2008. október 3-án újabb alkotással gazdagodott a romkert. Az egykor nagyhírű monostor jelenleg sajnos igen rossz állapotban lévő romjai új tartalmat nyertek. Ezen a napon „Szer Öröksége” néven Mátyássy László szobrászművész emlékművét avatták fel a Magyar Országos Közjegyzői Kamara – a királyi kancellária és ezzel együtt a hitelesítési eljárás mai örököseinek – támogatásával. Az alkotás a monostornak, a középkori latin írásbeliségnek, történetírásnak és az itt eltemetetteknek kíván méltó emléket állítani.

A ’70-es években a régészek megtalálták ugyanis a középkori monostor romjait, valamint a templom körüli temetőből feltártak 961 sírt. Ezekből értékes leletek kerültek elő, sok-sok apróság, de mégis ezek Szer valódi örökségei. Szintén ennek az örökségnek a része a P-nek mondott mester, Anonymus és műve, a Gesta Hunga(ro)rum, amelynek 40. fejezetében ez áll:

Valószínűleg a Bor-nemzetség címere volt az ágaskodó oroszlán, mely az emlékművön látható, továbbá Csongrád megye címerében is megtalálható. Az övveret az ásatások nyomán került elő, s a nemzetség egy jeles tagjáé lehetett. Megtekinthető a Szer monostora és kora c. állandó kiállításunkon csakúgy, mint az a három XIII. századi pecsétgyűrű, melyek szintén az emlékművet díszítik.

1993-ban a monostor gazdasági udvarán Árpád-kori harangöntő gödröt és körülötte az öntéshez szükséges fém olvasztásához használt kemencéket tárt fel Vályi Katalin. Hazánkban eddig csak Feldebrőn és Esztergom mellett, Kovácsiban került elő hasonló korú bronzöntő műhely, de ezek a szerinél rosszabb állapotban maradtak fenn. Az öntőgödörben megtalálták az agyag öntőforma darabjait, amelyek közül a köpeny fémmel érintkező legbelső részét sikerült összeállítani. Ezáltal méreteiben és külső megjelenésében is ismertté vált az egykori harang. Az öntőformát az MTA Régészeti Intézetében M. Glattfelder Lúcia rekonstruálta. Ez alapján a harangot 1997-ben Makk József kohómérnök és Máthé István szobrászművészek újraöntötték, azonban a Szent Gellért tiszteletére szentelt harang – valószínűleg kivitelezési hiba miatt–, néma maradt.

2007-ben ünnepeltük Árpád vezér halálának 1100., illetve a nándorfehérvári győzelem 551. évfordulóját. Ebből az alkalomból július 22.-én, felelevenítve Fehéregyház emlékét, ahol Árpád vezér sírja volt, Dr. Beer Miklós, váci megyés püspök ünnepi szentmise keretében szentelte fel „Szer hangját” Magna Domina Hungarorum, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. Az új harang Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök nagylelkű adományából, a székelyudvarhelyi Lázár Imre műhelyében készült.

Anonymus ezt írta Árpád vezér haláláról: „Ezután az Úr megtestesülésének kilencszázhetedik esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.” Tíz év után az újraöntött harang végre megszólalt, és azóta mindig ünnepre hív.