SZERI TÁBOR-TOBORZÓ

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

Téli álomra tért a Körkép

 

 

2009. december 22-én hivatalosan is bezárták az Emlékpark legfőbb látványosságát, a Feszty-körképet. Elkezdődött ugyanis a már korábban beharangozott beruházás, amely elsősorban a festményt befogadó épület, a Rotunda átalakítását jelenti.

 

A fejlesztés költsége közel 640 millió Ft, melyből 463 milliót uniós pályázaton elnyert forrásból fedeznek. A fennmaradó összeget a Csongrád Megyei Önkormányzat - mint legfőbb tulajdonos - adja hozzá a tervek megvalósulásához. A körkép bejárata fölé kifeszített molinó elárulja: a beruházás befejezésének előrelátható időpontja 2010. május 5. Természetesen az Emlékpark ezen időpont előtt is tartalmas programokkal várja a Kedves Látogatókat: már januárban rendezvény lesz (Vince-nap), de a húsvétvasárnap és a húsvéthétfő is egész napos, élménydús időtöltést ígér.

 

 

A sajtótájékoztatóval egybekötött körkép-bezáráson jelen volt és beszédet, köszöntőt mondott Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Deutsch Tamás Európai Parlamenti Képviselő, valamint a kivitelező cég, a Nívó Generál ügyvezető igazgatója. Tokovics Tamás, az Emlékpark igazgatója egy rendhagyó tárlatvezetést tartott a megjelenteknek, akik utoljára még a régi formájában tekinthették meg ezt a páratlan alkotást.

 

 

A fejlesztés része többek között egy új állandó kiállítás létrehozása, mely több kiállítási helyszínen mutatja be Magyarország történelmét a honfoglalástól egészen az Árpád-ház kihalásáig. Maga a Magyarok bejövetele c. panorámakép is újszerűen lesz bemutatva: a látogatók egy újabb szemszögből is megismerhetik a festményt. Az épület két új lifttel gyarapszik, de külső, zöld területek is megújításra kerülnek a fejlesztés során.