Jótékonysági est a Körképért
|
„Az igazat mondd, ne csak a valódit”
Eperjes Károly önálló estje a Feszty-körkép megújulásáért
Jótékonysági estet szervez a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház a Feszty-körkép megújulásáért. Eperjes Károly színművész „Az igazat mondd, ne csak a valódit” című önálló estjének bevételeit teljes egészében Feszty Árpád monumentális műalkotásának portalanítására kívánják fordítani. Belépők korlátozott, viszont támogatói jegyek korlátlan számban kaphatóak az eseményre – már elővételben is.
Eperjes Károly önálló estjének a megyei fenntartású Móra Ferenc Múzeum ad otthont 2010. január 20-án, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan. Az esten közreműködik Négyessy Katalin gordonkaművész. A rendezvény 18 órakor kezdődik a kultúrpalota nagytermében, de a színművész nagysikerű produkcióját a termen kívül, kivetítőről is meg lehet nézni.
A jótékonysági eseményre a belépőjegy 1500 forint, azt nemcsak a helyszínen, hanem elővételben is meg lehet vásárolni mától. Emellett támogatói jegy is kapható, amelyet szintén lehet már elővételben is kapni. Ez 1000 forintba kerül. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik majd. A belépőjegyek korlátozott számban kaphatóak, míg támogatói jegyet az esemény után is lehet majd vásárolni.
A jótékonysági rendezvény teljes bevételét nemzeti kincsünk, a Feszty-körkép portalanítására ajánlják fel a szervezők, a Csongrád Megyei Közgyűlés 2010. január 21-i várható döntése alapján.
Szeged, 2010. január 14.
További információ: Poór Csaba |












