Az Emlékpark története

P. dictus magister, vagyis Anonymus így ír a magyarok viselt dolgait megörökítő Gesta Hungarorum-ban: „Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg főembereinek, vagy miképpen tegyenek igazságot bárminő elkövetett vétekért. Azt a helyet, ahol mindezt elrendezték, a magyarok a maguk nyelvén Szerinek nevezték el azért, mert ott ejtették meg a szerét az ország egész dolgának." Boldog emlékű Béla királyunk jegyzőjének halhatatlan műve 1200 körül keletkezett, s csak a 18. században került elő a bécsi udvari levéltárból. Ez az első írott forrásunk, melyben a Szer helységnév szerepel (Sceri alakban).

A Tisza árterének szélén, vélhetően a 12. században épült fel a magát Ond vezértől származtató Bor-Kalán nemzetség monostora. A többször átépített, valószínűleg bencés szerzetesi intézmény Kalán püspök és Anonymus korában az Alföld leggazdagabb, legnagyobb monostora volt.  Körülötte a középkor végére mezővárossá fejlődött a Szer nevű település. Virágzásának a török hódoltság alatt szakadt vége, és a 17. századra már „Puszta-Szerré” vált.
A tudományosnak tekinthető történetkutatás a XVIII. században kezdődött hazánkban, ekkor került Szer ismét a figyelem középpontjába. A millenniumi ünnepségek közeledtével először – 1861-ben - Kecskemét városának jutott eszébe, hogy Pusztaszeren emlékművet állítsanak az Anonymus által lejegyzett itteni történéseknek (Pusztaszer akkori tulajdonosa Kecskemét városa volt; az emlékmű alapkövét 2 héttel hamarabb helyezték el, mint Sövényházán, a mai Ópusztaszeren).

Göndöcs Benedek, címzetes pusztaszeri apát, gyulai plébános és országgyűlési képviselő, valamint Rómer Flóris korának neves régésze kezdte el a szeri monostor romjainak feltárását. Göndöcs már 1882-ben javaslatot terjesztett a kormány elé: állítsák helyre a romokat, létesüljön egy emlékpark és egy emlékkápolna e helyen. „ S méltó és hazafias kötelességünk is, hogy minden jó magyar hazafi előtt szent és áldott legyen őseink első nemzetgyűlésének, alkotmányunk bölcsőjének helye: Pusztaszer.”

Az 1896. évi VIII. tc. rendelkezik arról, hogy „Pusztaszeren emlékmű állíttassék a honalapítás ezredik évfordulójára". A hét millenniumi Árpád-emlékmű közül az ópusztaszeri - melyet a monostor romjaihoz közel emeltek - Berczik Gyula építész és Kallós Ede szobrász alkotása. Egy esztendő elteltével már szentmisével egybekötött ünnepséggel emlékeztek e helyen a honalapító vezérről.1902-ben Szegeden létrejött a Pusztaszeri Árpád Egyesület, egy olyan intézmény, mely a pusztaszeri megemlékezésekkel volt hivatott törődni. Céljuk volt, hogy felépítsenek itt egy monumentális Árpád-templomot. Ez a rendszeres anyagi források hiányában nem valósulhatott meg. 1907-ben volt a honfoglaló vezér halálának ezredik évfordulója, de ebből az alkalomból csak egy kezdetleges kis ásatásra futotta a költségvetésből. Az első világháború vetett véget az ünnepségeknek, majd a tanácsköztársaság gátolta az évenkénti búcsújárást (a környék lakossága „szobori búcsú” néven emlegette ezeket az összejöveteleket). 1920-ban a trianoni békediktátum igazságtalanságai élesztették fel újra az Árpád-kultuszt, s 1921-től kezdve Országos Árpád Ünnepnek nevezték a megemlékezéseket.

Voltak ugyan tervek egy nemzeti park létrehozására, de anyagi okok miatt nem tudtak ekkor sem változtatni a pusztaszeri helyzeten. 1936-ban a Pusztaszeri Árpád Egyesület szerződést kötött Pallavicini Alfonz Károly őrgróffal, amely szerint 99 évre haszonbérbe vettek 29,5 hold területet a szobor körül, amit Nemzeti Árpád Ligetnek neveztek el, s nemzeti emlékhely létrehozását tervezték a területre. A búcsú időpontja augusztusról szeptemberre, Kisboldogasszony napjára került. Cserkész- és leventetáborokat szerveztek ide, 1937-ben pedig artézi kutat fúrtak a Ligetben, melyet Árpád kútjának neveztek el. 1938-ban, a Szobori búcsún a Liget főbejáratául szolgáló, galambdúcos erdélyi székelykaput emeltek, mely egészen a '70-es évekig megvolt.

Az elképzelések megvalósításának és az ünnepléseknek azonban most a második világháború kitörése vetett gátat. 1945-ben a földosztás helyszíne volt az egykori Árpád Liget, majd 1946-ban volt még egy ünnepség a szobornál. A Rákosi-rendszerben szó sem lehetett ilyesfajta megemlékezésekről, a terület elgazosodott. A monostor utolsó, még álló északi falmaradványa is ekkor pusztult el, a megszálló szovjet katonák lőgyakorlata közben. 1957-től kezdve Komócsin Zoltán, a KISZ Központi Bizottságának első titkárának kezdeményezésére munkás-paraszt találkozókat kezdtek szervezni Sövényházán (így hívták akkor Pusztaszert). Érdekes, hogy a környékbeliek ezeket is „szobori búcsú"-ként emlegették. 1970-ben új korszak kezdődött az Emlékpark történetében. Erdei Ferenc politikus, az MTA tagja Pusztaszernek a magyar történelemben betöltött, és a honfoglalással összefüggő szerepéhez kapcsolódva újította fel az emlékhely hagyományainak ápolását. Megalakult a Pusztaszeri Emlékbizottság, mely a tervezett emlékhely működésével kapcsolatos feladatokat látta el.

Trogmayer Ottó vezetésével megkezdődtek a hét évig tartó ásatások, melynek során feltárták a monostortemplomot. Ezekről már a sajtó is beszámolt.

László Gyula, a kettős honfoglalás elméletének kidolgozója  javasolta 1970-ben, hogy a A magyarok bejövetele című körképet „Pusztaszeren” helyezzék el.

Arról is határozat született, hogy a Pallaviciniek által Sövényházára átkeresztelt Szer hivatalos neve ezentúl Ópusztaszer legyen.  Megfogalmazódott: az emlékpark múzeumi része a romkertből, a skanzenből és a körképet befogadó épületből álljon. Miután Losonczi Pál köztársasági lett az Emlékbizottság elnöke, már országos pénzek is jutottak az Emlékpark kialakítására. 1978-ban megkezdődött a szegedi nagytáj paraszti kultúráját bemutató skanzen felépítése. A tervek jórészt valóra váltak, 1995-ben pedig megnyílt a látogatók előtt az Emlékpark legfőbb látványossága, a Feszty-körkép. Azóta számos kiállítással, alkotással, emlékművel és látnivalóval bővült az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.